2012. augusztus 21., kedd

2012.08.19. Nem csak egy kattintás - Guinness-rekord


Vasárnap délután elugrottunk egy fényképezős rendezvényre, amiről az összes információm annyi volt, hogy valami 1 perc alatti fotók számában szeretnének Guiness-rekordot felállítani. Ennélfogva persze valami nagyobb tömegrendezvényre számítottam. A rendezvény valós háttere, célkitűzése viszont a hivatásos fotós szakma népszerűsítése, elismertségének javítása és éppenséggel a "tucatfotókkal" való szembeállítása volt.

http://www.nyaralamagyar.hu/hir/nem-csak-egy-kattintas-guinness-rekord-kiserlet-a-szabadsag-teren-augusztus-19-en

Ennek megfelelően főként profi és komoly amatőr fotósokat vártak a szervezők. Mivel ezt nem tudtam, elmentünk, és ha már ott voltunk regisztráltam, sőt még Áron-t is csatasorba állítottam a Kidizoom gépével. (Remélve, hogy azért zavarni nem fogunk...)

Az eseményre még az MTI is kivonult. Többek között én is hagytam magam meginterjúvolni. Abból is kiderül, hogy nem vagyok képben, hogy miről is szól a dolog, hisz a bejátszás szerint engem jóformán csak a sok fotómasina kattogásának együttes hangzása érdekelt jobban ebből az egészből. :)

http://www.hirado.hu/Videok/2012/08/20/12/Nem_csak_egy_kattintas_.aspx

Úgy volt, hogy a lányok is részt vesznek a Guiness-rekordban, de ők aztán a közeli játszótéren kötöttek ki. (elég sokat kellett várni még míg valóban elkezdődik maga az esemény... pedig 17:00-ra estünk be.)


Áron fotói a modellről és a fotósokról





Hát így esett, hogy részesei voltunk egy Guiness-rekordnak...

A játék20ezreseket felfújú szélgép még egy darabig működött, amin a gyerekek jól elökörködtek. Volt velük egy hosszú hajú odatévedt kislány is. Ő is jó fotótámának bizonyult :)


 


Kiegészítő programként átnéztünk a szökőkúthoz. (Nem volt könnyű őket elcibálni aztán...)










2012. augusztus 11., szombat

2012.0711-0720. Balaton+Bakony

2012.07.13. Szélnyírást jelző hullámfelhők

2012.07.13. Északi parton végighaladó zivatarok. (Jól elkülönülő feláramlási alap és csapadék)



Zamárdi (Balaton Sound marhaság) felé 


07.14 hidegfront, tyndall




07.15. Megintcsak szélnyírásos, hullámfelhős égkép

07.15. Tihanyról


egyszercsak jön valami nyugatról


szoliban



Kab-hegy



Bakonybél, csillagda

Bakonybél mellett





07.20. Szápár